Vannak napok, amikor az ember a tengerparton ül, és azt hiszi, végre elcsendesedett benne a világ. A nap melege simogatja a bőrt, a hullámok egyhangú bölcsességgel mossák a partot, és a levegőben só van és valami régi béke. De ekkor felvillan a képernyő — valaki írt, valami történt, és az ujj már nyúl is a telefon után, mint aki nem bírja a csendet. Pedig talán épp ez volna a legnagyobb luxus: nem tudni semmiről, és nem akarni tudni. A kikapcsolódás nem ott kezdődik, hogy más tájat nézünk, hanem hogy másképp nézünk. A szabadság nem a repülőjegy ára, hanem a lemondás képessége — a zajról, a hírekről, az állandó jelenlétről. Mert aki mindig elérhető, az sosem szabad igazán.