Tudom, mit érzel. Látom, ahogy ülsz a csomagolatlan bőrönd mellett, és próbálod elhitetni magaddal, hogy most nem alkalmas. Hogy túl nagy a kockázat. Hogy egyszer már megégtél – vagy többször is. Hogy ha most elindulsz, újra jöhetnek azok a kiszámíthatatlan, fájó törések: az elvesztett kapcsolatok, a fáradt ébredések idegen helyen, az üresen maradt ígéretek.
És értem. Tényleg. Mert volt már, hogy én is féltem. Volt, hogy én is minden új kapuban a régi csalódás kulcsát kerestem. És volt, hogy a múlt hangosabb volt, mint a jövő.
De most figyelj rám egy pillanatra.
A világ nem fogja mindig újraírni ugyanazt a történetet. Nem minden fordulat rejt csapdát. És nem minden változás ellenség. Amitől félsz, az már megtörtént – amit elkerülsz, az talán soha nem is jönne el.
Ne harcolj szélmalmokkal, mert nincsenek szélmalmok.
Csak a saját árnyaidat vetíted az égre. Csak a régi sebeid vetítik a jövőre a fájdalom alakját.
Most nem kell küzdened. Csak indulni. És hinni, hogy a következő ajtó nem a régi zárakat rejti – hanem valami újat. Valami élhetőt. Valami jót.
A többit majd megtanulod útközben.